Agneepath (2012):
Az 1990-es, azonos című film idei remakeje, rengeteg pénzből, majdnem 3 órás játékidővel, epikusságra való törekvéssel és egy álmos nézővel (velem).
Nagyra tör a film, sok statiszta, gyönyörű képek, epikus zene és egy sztori amiben van potenciál.
Vijay miután végignézi apja meghurcoltatását és halálát amit egy elmebeteg kiskirály tervelt ki és hajtott végre, anyjával egy másik városba menekül de a baj ott is utol éri. Végül is saját kezébe veszi a sorsát és felnőve a helyi maffiavezér jobb keze és a nép kedvenc fia lesz. Szóval egy jólelkű gengszter, akinek az igazi motivációja még mindig a bosszú apja haláláért.
A sztori egyáltalán nem tipikus, bár kapunk táncolást és lehengerlő(nek szánt) végső összecsapást, de a megszokott kliséket a film végére elfelejthetjük. Azonban még így is túl sok a jellemzően bollywoodi elem, amitől kicsit felemás érzésem volt (és itt most nem a táncolásra gondoltam).
A sztorimesélési stílus, a hangsúlyok ide-oda tologatása és a lassítások miatt 40%-al megnyúlt játékidő annyira jellemzőek, hogy amikor harcot látunk, meglepődünk, azok mennyire földhöz ragadtak. Alig repkednek az emberek, a fizika törvényei mintha néha még érvényesek is lennének. Sajnos ezek miatt nekem kicsit lapos lett a film, nem tartotta fenn az érdeklődésem, a végére pedig már untam is. Mit ér egy lassítás ha közben nem 3 embert rúg le épp a főhős egy helikopterről?
A főgenya elég zavarba ejtő, össze vissza beszél, monologizál, közben meg egy kigyúrt, kopasz thug. De legalább rendkívül unszimpatikus.
A supporting crew elég érdekes, Vijay eredeti családja, barátnője és a maffia család is érdekesek, élő, lélegző karakterek, még a negatív szereplők is.
A történetmesélés viszont meglehetősen csapongó, de nem a szokásos értelemben, ahol váltják egymást a különböző stílusok. A vége leszámolás kicsit túl van húzva de elég hatásos.
A zenék jók. Egy nézést biztosan megér ha szereted a bollywoodi filmeket.