Szerintem zseni a pali. Ellenvélemények, bólintások, kedvencek?
Interzóna
Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon
Beyonder írta:Toplista:
1. Boldogságtól ordítani (Ez kivételesen egy jó címfordítás.)
2. Helyzetek és gyakorlatok
3. Isten hozott a babaházban
4. Palindrómák (Csak egyszer láttam, újra kellene néznem, elsőre voltak zavaró tényezők.)
5. Life During Wartime
Közben azon agyalok, hogy a Fear, Anxiety & Depression-t talán nem is láttam.
Leszedtem nemrég egy rövidfilmjét, majd feltolom valahova, mert a YouTube-on nincs fent.
Palindrómák
A Helyzetek és gyakorlatok vonalán halad ez a film is, nem (csak) a sztori belső logikájára koncentrál (mint pl. a Boldogságtól...-nál), hanem a történetmesélés technikáival játszadozik. Emiatt aztán akár még gyengébbnek is tarthatjuk a Dollhouse-nál vagy a Happiness-nél, legalábbis, ha olyan hagyományos filmélményre vágyunk, ahol az átélhetőség, a koherencia vagy az azonosulás lehetősége a fontos. (És általában erre vágyunk, elég el nem ítélhető módon.)
Naszóval, ez egy kísérleti film, teccikérteni. Az alapkoncepció, hogy 8(?) személy játssza ugyanazt a lányt, kiváló elidegenítő effektusként szolgál (ala Bunuel Brecht). Első blikkre elég nyilvánvalónak látszik az üzenet, amit közvetít: vannak bizonyos alaptörténetek, amik kortól, rassztól, társadalmi helyzettől függetlenül megeshetnek bárkivel. Node, ha ez lenne a fő mondanivaló, akkor ez egy unalmas és igen didaktikus film lenne, de nem az. Számomra ugyanis pont az a tanulság (lehet, hogy Solondz szándékával ellentétesen), hogy ugyanaz a történet más szereplővel más történet lesz. Ha 8 (?) szereplővel* játszatunk el egy szerepet, akkor abból nem 1 hanem 8 történet lesz. Persze mivel tudjuk, hogy egy allegóriát, metaforát ill. (Alice Csodaországban, Gulliver, Rút kiskacsa etc.-) parafrázist látunk, fejben azért összerakjuk a sztorit. Magyarul: 8 nem = 1-gyel illetve a végén aztán mégis.
Ami a mester állandó stíluselemeit illeti, úgy, mint objektivitásnak álcázott cinizmus (ami persze csak akkor az, ha annak látjuk) vagy perverz-groteszk-ironikus humor (gondoljunk csak a pedofil sofőrt abúzáló kiskorúra), azok megvannak mind, bár talán kevésbé hangsúlyosak. (A neogiccs zene azért így is büntet.)
Konklúzió: az elidegenítő effektusok miatt nem olyan átélhető a film érzelmileg, mint intellektuálisan, de így is hozza a solondzi zsenialitás elvárható fokát.
10/9
Beyonder írta:Konkrétan az elidegenítő effektusnak szánt színészcserékre gondoltam. Másodszorra valószínűleg kevésbé zavarna.
Edit: közben megtaláltam a korabeli villámkritikámat. Úgy látszik jobban tetszett a film, mint amennyire most visszaemlékszem rá.
Palindrómák
A Helyzetek és gyakorlatok vonalán halad ez a film is, nem (csak) a sztori belső logikájára koncentrál (mint pl. a Boldogságtól...-nál), hanem a történetmesélés technikáival játszadozik. Emiatt aztán akár még gyengébbnek is tarthatjuk a Dollhouse-nál vagy a Happiness-nél, legalábbis, ha olyan hagyományos filmélményre vágyunk, ahol az átélhetőség, a koherencia vagy az azonosulás lehetősége a fontos. (És általában erre vágyunk, elég el nem ítélhető módon.)
Naszóval, ez egy kísérleti film, teccikérteni. Az alapkoncepció, hogy 8(?) személy játssza ugyanazt a lányt, kiváló elidegenítő effektusként szolgál (ala Bunuel Brecht). Első blikkre elég nyilvánvalónak látszik az üzenet, amit közvetít: vannak bizonyos alaptörténetek, amik kortól, rassztól, társadalmi helyzettől függetlenül megeshetnek bárkivel. Node, ha ez lenne a fő mondanivaló, akkor ez egy unalmas és igen didaktikus film lenne, de nem az. Számomra ugyanis pont az a tanulság (lehet, hogy Solondz szándékával ellentétesen), hogy ugyanaz a történet más szereplővel más történet lesz. Ha 8 (?) szereplővel* játszatunk el egy szerepet, akkor abból nem 1 hanem 8 történet lesz. Persze mivel tudjuk, hogy egy allegóriát, metaforát ill. (Alice Csodaországban, Gulliver, Rút kiskacsa etc.-) parafrázist látunk, fejben azért összerakjuk a sztorit. Magyarul: 8 nem = 1-gyel illetve a végén aztán mégis.
Ami a mester állandó stíluselemeit illeti, úgy, mint objektivitásnak álcázott cinizmus (ami persze csak akkor az, ha annak látjuk) vagy perverz-groteszk-ironikus humor (gondoljunk csak a pedofil sofőrt abúzáló kiskorúra), azok megvannak mind, bár talán kevésbé hangsúlyosak. (A neogiccs zene azért így is büntet.)
Konklúzió: az elidegenítő effektusok miatt nem olyan átélhető a film érzelmileg, mint intellektuálisan, de így is hozza a solondzi zsenialitás elvárható fokát.
10/9
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|