boorman írta:Nem gyakran értek egyet Puzsérrel, de ezzel szinte tökéletesen a fején találta a szöget.
Az egész magyar stand-up egy félreértés. Ebben a műfajban normális esetben kiáll egy faszi, aki sajátos világlátásából, újszerű és meglepő szemléletmódjából kiindulva reflektál érdemi módon a világra. Az fellépőnek ideológiája, komplex okfejtése és igaza van. Emellett pedig vicces. A stand-up célja - ott, ahol értik, mit jelent - nem az, hogy a közönség nevessen a poénokon, hanem, hogy a fellépő olyan intenzív szellemi hatás alá vonja, hogy megálljon vele az idő, hogy teljesen elragadja az érzékeit, hogy golyószórószerűen sorozza meg az intellektusát, hogy olyan mértékben üsse túl az ingerületküszöbét, aminek következtében az önkívületbe forduló röhögés szabályosan letaglózza. Magyarországon a stand-up szinte sosem jelent mást, mint egyes szám első személybe áthelyezett viccek előadását. Jóformán csak Hofit, Fábryt és Hajóst láthattuk az utóbbi évtizedekben színvonalas stand-up comedy produkciót előadni.
Pont erről (az amerikai és magyar stand-up különbségeiről diskuráltunk nemrég egy kollégával.
Én: A lényegi különbséget abban látom, hogy nálunk (majdnem) minden komikus a "nép hangja"-szerepét játssza, populárisak akarnak lenni, ahogy pl. Hofi volt. Sokkolni, provokálni nem nagyon merik a közönséget, miközben az angolszász stand uposok jó része polgárpukkasztásban utazik (C.K., Galifianakis, Hicks, Jimmy Carr, Gervais), vagy szándékosan felvesznek egy szerepet (pl: Sarah Silverman, az enyhén rasszista, elitista zsidóét.)
Ő: Inkább arról van szó, hogy Magyarországon noha szólásszabadság van, sokkal több a tabutéma és a comfort zone sokkal alacsonyabb. Ezért volt langyos az első roast is. (Hol vannak ezek Lisa Lampanellitől?) Másrészt meg túlkínálat van, a magyar stand-uposok döntő többsége soha nem kerülhetne képernyőre Amerikában, mert egyrészt gyengék, másrészt meg nem olyan kiélezett a verseny. Csak két tehetséges, hosszabb kifutású figurát látok, a Bödőcsöt meg a Kőhalmit.
Én: Nyilván benne van a minőségi különbségben, hogy nálunk kisebb a merítés. Itt az, akinek van egy minimális humorérzéke, és nincs lámpaláza, már be is került a Showder klubosok közé. Amerikában meg ahhoz, hogy befusson valaki, több ezer wannabe közül kell kitűnnie, és végigjárnia a ranglétrát (open mic-fellépések, harmadosztályú klubok,
tévés bemutatkozás, stb.) Kis ország, kis stand-up színtér - ezen sajnos nem lehet változtatni. Ami a tabu-toleranciát illeti, az lassan azért változhat. Odakint azért nagyobb a tűrésküszöb, mert a szólásszabadság (és a kritizálás joga) megkérdőjelezhetetlen alapérték. Ott ahol, a két elnökjelölt (Obama és McCain) a választás hajrájában közös roaston vesz részt, a humorista is többet engedhet
meg magának...
Nálam Bödőcs van az első helyen, őbelőle tényleg lehet valaki, feltéve, ha képes lesz ebben a stílusban és színvonalon egy egyórás önálló anyagot is összehozni. Kőhalmi ott van szorosan mögötte (vele már készül az 1 órás különkiadás.) Ha csak az előadói képességeket nézzük, akkor Mogácsot is ki lehet emelni, ő az egyetlen, akiről el
tudom képzelni, hogy filmen is tudná hozni a figuráját.