Ed Brubaker krimi cuccairól röviden (sajnos a Sleepert megelőző Pint Blancot nem olvastam, de most nagyon el vagyok merülve a 100bulletsban)
Fokozatosan haladok egyre mélyebbre a mocsárban kezdve a 40 részes DC ongoingal a
Gotham Centralal.
Itt a legtisztábbak a főszereplők, mind Jim Gordon által kiválasztott, becsületes rendőrök, ők alkotjáj a M.C.J.-t (major crime unit). A gothami rendőrségről Frank Miller óta tudjuk, hogy korruptak és megbízhatatlanok, viszont nagyon is összetartóak. az M.C.J. a kivétel. A többi rendőr nem is bírja őket, általában csak egymásra számíthatnak pedig nem egyszerű a helyzetük, Gotham rendkívül beteg város, főleg a sok szuperbűnöző miatt. Ez egy nagyon lényeges aspektusa a képregénynek, hogy milyen is rendőrnek maradni egy ilyen végletekben gondolkozó környezetben, ahol egy denevérnek öltözött fickó a legmegbízhatóbb szövetségesed (persze csak a partnered után).
Életszerű karakterek ( egy kettő talán elsikkad kicsit a többi mellett) és jó konfliktusok érdekes megoldásokkal. Rucka sztorijai talán valamivel elmaradnak Brubaker mögött de végig tartja a színvonalat ( a rajz néha ingadozó amikor nem Lark csinálja, illetve a színezés pár helyen összecsapott). Nem baj ha nem szereted Batmant, őt se szereti senki, csak kár, hogy belerondítanak a képbe a DC-s események (War Games, Infinite Crisis stb).
A rajzolók általában stilizáltan és kontrasztosan rajzolnak, de nem rajzfilmes, inkább kellemesen oldschool. Természetesen Michael Lark a legjobb de a Guidano-Kano páros is igen csak élvezetes képeket szállít (váltják egymást a penciller/inker poszton), a többi rajzoló meg erős közepes.
Sleeper: A vol 1ről már írtam, a vol2 se különbözik sokban. Érdekes kémes, beépülős sztori a Wildstorm szuperhős univerzumában (amiről semmit nem kell tudnod, max azt, hogy ki az a Grifter úgy nagy vonalakban). Mozgalmas, olvastatja magát, kreatív és a végén kapunk egy eléggé végleges lezárást is. Nem túl boldog de ütős (bár egy apró eleme kicsit elcsépelté teszi talán). Itt a főhős már nem egy makulátlan rendőr(ügynök) hanem a két fél közt őrlődő áldozat.
Innen pedig lejjebb már csak a bűnözők vannak, de azért még maradunk a metahumán vonalon az
Incognito két rövidebb volume-jában is. Az alapkoncept pofon egyszerű de annál hatásosabb: ex szuperbűnöző a tanuvédelmi programban. Persze elege van belőle, ki akar törni, vissza az izgalomba, de nem teheti mert volt főnöke egyből ráküldené az összes emberét. Persze főhősünk nem bírja ki aztán meg már nyakába szakad a szar rendesen.
A sztori pikantériáját a pulp vonal adja (mint ahogy a részek végi esszék is mondják: " the secret ingredient is pulp"), a sztori modern de a 30as, 40es évek pulp világán nyugszik, Shadow szerű vigilante-k és Zeppelinen utazó tudósok formálták a világot.
Hősünk bár idővel elkezdi keresni a megváltást de múltja nem engedi el, hiába akar hős lenni, túl sokáig volt bűnöző.
A következő állomás a
Criminal ami egy 4-6 részes minisorozatokból álló ongoing (talán).
A főcím mindenhol a Criminal és kap sztorinként egy alcímet (Lawless, Coward stb), főhősei pedig mind bűnözők. Egy rabló, egy szökött katona, egy meghurcolt képregény rajzoló akit egy elcseszett femme fatale rángat bele a rosszba és közben kezd kicsit meghasadni szellemileg, de mégis mind szerethető, lehet velük azonosulni valamiért. Persze ezen is folyamatosan "ront" Brubaker, az utolsó történetre már elég kevés kapcsolódási pontunk marad a főhőssel (direkt), mégis izgalmas és érdekes tud maradni a történet.
A szereplők feltűnnek egymás történeteiben és közös kapcsolódási pont is van, egy bár, akár csak a Sin cityben, de ne higgyük, hogy ez egy Sin city koppintás lenne a hasonló szerkezettől, messze áll attól. Sokkal karcosabb és realisztikusabb, bár Brubaker szeret kliséket használni (korábban szuperhős kliséket, most pedig ismert krimi elemeket) mégis mindig ad nekik egy egyedi ízt vagy egy érdekes csavart (a képregény rajzoló beszélget a rajzolt karakterrel pl, vagy a Last of the innocentsben Archie comics szerű bevágásokban mutatják meg a főszereplő múltját).
Végül pedig elérkeztünk a legsötétebb zugba, a
Fatalehoz . Itt már "the secret ingredient is horror" a szlogen.
Elbaszott noir házasságtöréssel és reménytelen szerelemmel, amit nyakon öntenek egy Chtulhu szerű horror vonallal, őrült szektával és kegyetlen gyilkosságokkal.
Megváltás sok nincs és a hozzánk legközelebb álló szereplő is jó esetben szánalomra méltó, de valójában gusztustalan (csalja a terhes feleségét) a vége pedig épp. hogy kielégítő, de hát mit várunk ha horrort ötvözzük a noirral?
A rajzokat nem említettem a Gotham central óta, mivel a Sleepertől kezdve egy ember volt Brubaker tettestársa végig, Sean Phillips. Phillips koszos, mocskos, csúnya, kontrasztos rajzstílusa tökéletes ezekhez a sztorikhoz, nagyon tetszenek és bár azt mondtam, hogy csúnyák, mégis ez adja a szépségét (mert technikailag ugye semmi baj nincss vele). Nem próbál meg esztétizálni mint Miller vagy Risso (100 bullets) ahogy Brubaker se teszi a sztorival, egyenesen az arcodba nyomják és klasszikus értelemben se a cselekmény, se a rajz nem túl dekoratív, mégis szereted mert jó.